A Google Analytics Általános Szerződési Feltételei

A Google Analytics jelen Általános Szerződési Feltételei („Szerződés”) egyrészt a Google LLC („Google”), másrészt a Szerződést megkötő személy („Ön”) között jött létre. A jelen Szerződés a standard Google Analytics („Szolgáltatás”) Ön általi használatára vonatkozik. ÖN AZZAL, HOGY AZ „ELFOGADOM” GOMBRA KATTINT, ELVÉGZI A REGISZTRÁCIÓT, VAGY HASZNÁLJA A SZOLGÁLTATÁST, KIJELENTI, HOGY ELOLVASTA ÉS ELFOGADJA A JELEN SZERZŐDÉST, TOVÁBBÁ JOGOSULT A JELEN FIÓK TULAJDONOSA NEVÉBEN ELJÁRNI ÉS A JELEN SZERZŐDÉST MEGKÖTNI. A fentiekre tekintettel a felek az alábbiakban állapodnak meg:

1. Meghatározások

A „Fiók” a Szolgáltatás számlázási fiókját jelenti. Az egy adott Tulajdonhoz kapcsolódó összes Profil Lekérései összesítésre kerülnek az adott Tulajdonra vonatkozó Szolgáltatás díjának megállapítása előtt.

Bizalmas Információ” minden olyan védett adat és egyéb információ, amelyet az egyik fél a másiknak írásban és „bizalmas”-ként megjelölve ad át, vagy szóban közöl úgy, hogy öt munkanapon belül „bizalmas” jelöléssel írásban is átadja. A Bizalmas Információk nem foglalják magukban azokat az információkat, amelyek nyilvánosak vagy nyilvánossá válnak, már a fogadó fél birtokában vannak a másik fél általi nyilvánosságra hozatalt megelőzően, vagy amelyet a fogadó fél önállóan hozott létre a Bizalmas Információk felhasználása nélkül.

Az „Ügyféladat” vagy „Google Analytics-adat” a Látogatók azon jellemző tulajdonságaira és tevékenységeire vonatkozó adatokat jelenti, amelyeket Ön a Szolgáltatás használatakor gyűjt, kezel vagy tárol.

A „Dokumentáció” minden, a Google által az Ön részére a Feldolgozó Szoftverrel való felhasználásra hozzáférhetővé tett kísérő dokumentumot jelent, beleértve minden online dokumentációt is.

A „GATC” a Google Analytics Követőkódját (Google Analytics Tracking Code) jelenti, amelyet egy Tulajdonra abból a célból telepítettek, hogy Ügyféladatokat gyűjtsön, beleértve az Ön részére átadott minden javítást, frissítést és bővítést.

A „Lekérés” a Google Analytics rendszer által feldolgozott alapegység. Lekérés lehet a Google Analytics rendszer különböző könyvtárak – pl. Javascript (analytics.js), Silverlight, Flash és Mobile – által történő hívása. Jelenleg Lekérés lehet egy oldal megtekintése, valamely tranzakció, tétel, esemény, közösségi interakció vagy felhasználói időmérés is. A Google Analytics rendszer tekintetében keletkezhet Lekérés a Szolgáltatás által az Ön részére rendelkezésre bocsátott különböző könyvtárak egyikének a Google Analytics által támogatott más protokollok vagy mechanizmusok használata nélkül is.

A “Platform Home” az a kezelőfelület, amelyen keresztül hozzáférhet a Google Marketing Platform bizonyos funkcióihoz.

A „Feldolgozó Szoftver” a Google Analytics szerveroldali szoftverét, valamint annak összes olyan frissítését jelenti, amely elemzi az Ügyféladatokat, és létrehozza a Jelentéseket.

A „Profil” azon beállítások összességét jelenti, amelyek együttesen meghatározzák azokat az információkat, amelyeket egy adott Jelentésben fel kell használni, vagy abból ki kell hagyni. Például Profil hozható létre arra, hogy egy weboldal kis részletét egyedi Jelentésként tekintse meg. Egy Tulajdon alatt többféle Profil is létrehozható.

A „Tulajdon” az Ön ellenőrzése alatt álló bármely olyan weboldalt, alkalmazást vagy egyéb tulajdont jelent, amely adatot továbbít a Google Analytics szolgáltatásnak. Minden Tulajdonnak van egy alapértelmezett Profilja, amely a Tulajdonon belül valamennyi oldalt méri.

Az „Adatvédelmi Irányelvek” a Tulajdonon található adatvédelmi irányelveket jelenti.

A „Jelentés” valamely Profil vonatkozásában a www.google.com/analytics/ oldalon megtekinthető analízist jelenti.

A „Szerverek” a Google (vagy a 100%-os leányvállalatai) által ellenőrzött szervereket jelenti, amelyek a Feldolgozó Szoftvert és az Ügyféladatokat tárolják.

A „Szoftver” a GATC-t és a Feldolgozó Szoftvert jelenti.

A „Harmadik Fél” minden olyan harmadik felet jelent, (i) akinek Ön hozzáférést biztosít a Fiókjához, vagy (ii) akinek az érdekében Ön a Szolgáltatást a harmadik fél nevében történő adatgyűjtésre használja.

A „Látogató” az Ön Tulajdonainak látogatóit jelenti.

A „beleértve” vagy „ideértve” kifejezés jelentése: „beleértve, de nem kizárólagosan”.

2. Díjak és a Szolgáltatás

A 15. pontban foglaltaknak megfelelően a Szolgáltatást díjmentesen veheti igénybe fiókonként havi 10 millió Lekérésig. A Google időről időre módosíthatja a Szolgáltatásra vonatkozó díjakat és fizetési szabályokat, beleértve a földrajzi adatokért és a keresőmotorokból származó költségadatok importálásáért felszámolt díj hozzáadását vagy egyéb, a Google-nak vagy a Google 100%-os leányvállalatainak harmadik fél szolgáltatók által kiszámlázott díjak hozzáadását, amelyeket azért számoltak fel, hogy az adatok bekerüljenek a Szolgáltatás jelentéseibe. A díjak vagy fizetési szabályok módosítása akkor lép hatályba, amikor Ön a Google www.google.com/analytics/ oldalán közölt módosítást elfogadja. Ha másképp nem jelöljük, minden díjat USD-ben tüntetünk fel. A jelen Szerződés megszűnésével a ki nem fizetett díjak azonnal esedékessé válnak és megfizetendők, továbbá a Google-t terhelő behajtási költségek (beleértve az ügyvédi díjakat) hozzáadódnak a tartozás összegéhez, és ezt az Ön AdWords-fiókjához rendelt bankkártyára vagy egyéb fizetési eszközre vagy módra terheljük.

3. Tagsági fiók, jelszó, biztonság

A Szolgáltatásra való regisztráláshoz el kell végeznie a regisztrációs eljárást, amelynek során pontosan és hiánytalanul meg kell adnia a Google-nak az aktuális adatait, többek között e-mail-címét (felhasználónév) és jelszavát a regisztrációs űrlap által kért módon. Ön köteles megvédeni a saját jelszavait, és teljes körű felelősséggel tartozik az Ön fiókjának Ön vagy harmadik fél által történő használatáért. Kizárólag Ön a felelős a Fiókjában történő minden tevékenységért. Ön vállalja, hogy a Google-t azonnal értesíti, ha tudomást szerez arról, hogy az Ön Fiókját engedély nélkül használták, vagy a biztonsági előírásokat valamely egyéb módon megsértették. A Google (vagy a Google 100%-os leányvállalatainak) ügyfélszolgálati munkatársai időről időre a Szolgáltatás karbantartása vagy fejlesztése céljából, valamint annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak Önnek technikai vagy számlázási kérdésekben, az Ön jelszavával jelentkeznek be a Szolgáltatásba.

4. Nem kizárólagos licenc

A jelen Szerződés rendelkezéseinek megfelelően (a) a Google korlátozott, visszavonható, nem kizárólagos és allicencbe nem adható licencet nyújt Önnek a GATC telepítésére, másolására és felhasználására kizárólag abból a célból, hogy Ön a Szolgáltatást az Ön Tulajdonain vagy Harmadik Fél Tulajdonain használja; és (b) Ön jogosult arra, hogy a www.google.com/analytics/ oldalon tárolt Jelentéseihez távolról hozzáférjen, azokat megtekintse és letöltse. Ön nem jogosult (és semmilyen harmadik félnek nem jogosult engedélyezni) (i) a Szoftver és/vagy a Dokumentációt lemásolni, módosítani, átdolgozni, lefordítani vagy abból egyéb módon származékos művet létrehozni; (ii) a Szoftvert visszafejteni, visszafordítani, dekompilálni, szétbontani vagy valamilyen más módon megkísérelni a Szoftver forráskódjának felfedését, kivéve ha ezt az Ön országának a törvényei kifejezetten lehetővé teszik; (iii) bérbe adni, lízingbe adni, értékesíteni, engedményezni vagy egyéb módon átruházni a Szoftver, Szolgáltatás vagy a Dokumentáció tekintetében fennálló jogokat; (iv) a Szoftverben található vagy a Szolgáltatás által elhelyezett bármely tulajdonosi felhívást vagy címkét eltávolítani; (v) bármilyen olyan eszközt, szoftvert vagy eljárást használni, megjeleníteni, küldeni, közvetíteni vagy bevezetni, amely zavarja vagy megpróbálja zavarni a Szolgáltatás vagy a Szoftver működését; vagy (vi) olyan adatokat felhasználni, amely a Szolgáltatásban harmadik felek adataiként vannak megjelölve, kivéve a Jelentések elkészítésének, megtekintésének vagy letöltésének céljára. Ön köteles a Dokumentációhoz, Szoftverhez, Szolgáltatáshoz, illetve Jelentésekhez való hozzáférés, valamint azok használata során valamennyi vonatkozó jogszabályt betartani.

5. Titoktartás

Egyik fél sem használja fel vagy teszi közzé a másik fél Bizalmas Információit annak előzetes írásos hozzájárulása nélkül, kivéve ha ez a jelen Szerződés szerinti kötelezettségeinek a teljesítését szolgálja, vagy jogszabály vagy bírósági végzés írja elő. Ilyen esetben az a fél, akinek a Bizalmas Információt fel kell tárnia, a másik felet a Bizalmas Információk átadása előtt észszerű időben értesíti.

6. Adatvédelmi Jogok és Nyilvánosság

A Google és a Google 100%-os leányvállalatai az adatvédelmi irányelvekkel összhangban (amelyek a www.google.com/intl/hu/policies/privacy/ oldalon találhatók) gyűjthetik és használhatják a Szolgáltatás Ön általi használatával kapcsolatos adatokat. A Google nem osztja meg az Ön Ügyféladatait vagy Harmadik Fél Ügyféladatait semmilyen harmadik féllel, kivéve ha a Google (i) ehhez az Ön Ügyféladatai tekintetében megszerezte az Ön hozzájárulását, illetve bármely Harmadik Fél hozzájárulását a Harmadik Fél Ügyféladatai tekintetében; (ii) úgy véli, hogy a törvény előírja, vagy jóhiszeműen úgy gondolja, hogy az Ügyféladatokhoz való hozzáférés, azok megőrzése vagy nyilvánosságra hozatala észszerű és szükséges a Google, a felhasználói, valamint a nyilvánosság jogainak, tulajdonának és biztonságának megóvása érdekében, vagy (iii) harmadik félnek kizárólag korlátozott mértékben azért továbbít Ügyféladatokat, hogy az a Google nevében vagy javára elvégzendő feladatokat (pl. számlázás, adattárolás) teljesítse, olyan szigorú feltételek mellett, amelyek megakadályozzák, hogy az Ügyféladatokat a Google által adott utasításoktól eltérően használják fel vagy osszák meg. Ilyen esetben megállapodások kötelezik az adott feleket arra, hogy ezeket az Ügyféladatokat kizárólag a Google utasításai alapján és a jelen Szerződéssel összhangban, megfelelő titoktartási és biztonsági intézkedések mellett dolgozzák fel.

7. Adatvédelem

Ön nem adhat át, illetve nem segítheti vagy engedélyezheti harmadik feleknek olyan információk átadását a Google részére, amelyeket a Google személyazonosításra alkalmas adatként használhat vagy ismerhet fel. Ön köteles megfelelő Adatvédelmi Irányelvekkel rendelkezni és azokat betartani, és megfelelni valamennyi, a Látogatók adatainak gyűjtésére vonatkozó jogszabálynak, szabályzatnak és előírásnak. Ön köteles Adatvédelmi Irányelveket közzétenni, amelyeknek tájékoztatást kell tartalmaznia arról, hogy Ön olyan cookie-kat használ, amelyek adatokat gyűjtenek. Ön köteles tájékoztatást adni a Google Analytics használatáról és arról, hogy az hogyan gyűjt és kezel adatokat. Ennek eleget tehet olyan módon is, hogy egy jól látható linket tesz közzé, amely a „Hogyan használja fel a Google az adatokat, amikor Ön egy partnerünk oldalát vagy alkalmazását használja” oldalra mutat (hozzáférhető a www.google.com/intl/hu/policies/privacy/partners/ címen vagy valamely más URL-en, amelyet a Google biztosít időről időre). Ön gazdaságilag észszerű erőfeszítéseket tesz, hogy a Látogatót világos és átfogó tájékoztatással lássa el, és a hozzájárulását kérje ahhoz, hogy a Látogató azon eszközén, ahol a Szolgáltatással kapcsolatos tevékenység folyik, cookie-kat vagy egyéb információt tároljon és hozzájuk férjen minden olyan esetben, ahol ilyen tájékoztatás megadása, illetve hozzájárulás igénylése az alkalmazandó jog által megkövetelt.

Tilos bármilyen módon megkerülnie bármilyen adatvédelmi funkciót (pl. leiratkozási funkciót), amely a Szolgáltatás részét képezi. Ön betartja a Google Analytics összes vonatkozó irányelvét, amelyek a www.google.com/analytics/policies/ oldalon (vagy bármely más, a Google által megadott URL-en) találhatók, és amelyek időnként módosulhatnak (a „Google Analytics Irányelvei”).

Ön jogosult arra, hogy használja a Google Analytics és bizonyos Google hirdetési szolgáltatások integrált verzióját („Google Analytics Hirdetési Funkciói”). Ha Ön a Google Analytics Hirdetési Funkcióit használja, akkor köteles betartani a Google Analytics Hirdetési Funkcióinak Szabályzatát (amely a következő címen található: support.google.com/analytics/bin/answer.py?hl=hu&topic=2611283&answer=2700409). A Google más hirdetési szolgáltatásaihoz való hozzáférésre vagy azok használatára az Ön és a Google között létrejött szerződési feltételek vonatkoznak.

Amennyiben a Platform Home szolgáltatást használja, annak használatára a Platform Home Kiegészítő Feltételei (vagy ahogy ezt később átnevezzük) vonatkoznak, amelyek a https://support.google.com/marketingplatform/answer/9047313 címen (vagy bármely más, a Google által megadott URL-en) állnak rendelkezésre, és időről időre módosulnak (a „Platform Home Szerződési Feltételei”).

Amennyiben a Szolgáltatások Ön általi használata a hatályán belül esik, Ön és a Google elfogadják a Google Hirdetések Adatfeldolgozási Feltételeit, amelyek a https://privacy.google.com/businesses/processorterms címen találhatók (a „Feldolgozási Feltételek”). A Google nem módosítja a Feldolgozási Feltételeket, kivéve ha ezt a Feldolgozási Feltételek kifejezetten engedélyezik.

8. Kártalanítás

Az alkalmazandó jog által megengedett mértékben Ön saját költségén köteles kártalanítani, mentesíteni vagy megvédeni a Google-t, valamint annak 100%-os leányvállalatait minden és bármely olyan, harmadik fél által előterjesztett igény, követelés, eljárás és per vonatkozásában, amelyet a Google vagy bármely tisztviselője, igazgatója, munkavállalója, ügynöke vagy leányvállalata ellen indítottak, illetve velük szemben előterjesztettek, továbbá minden olyan, ezzel összefüggő felelősség, kár, egyezség, büntetés, bírság, költség vagy kiadás tekintetében (beleértve az észszerű ügyvédi költségeket és más perköltségeket is), amely a Google vagy bármely tisztviselője, igazgatója, munkavállalója, ügynöke vagy leányvállalata vonatkozásában felmerült, és amely a következőkkel kapcsolatban vagy összefüggésben keletkezett: i) Ön megsértette a jelen Szerződés bármely rendelkezését, (ii) Ön használta a Szolgáltatást; (iii) Ön megsértette a Szolgáltatásra vonatkozó jogszabályokat, előírásokat vagy szabályokat; (iv) a Szolgáltatás, a Szoftver vagy a Harmadik Feleknek adott Jelentések bármely aspektusa vonatkozásában Ön által tett kijelentés vagy vállalt szavatosság; (v) bármely olyan igény, amelyet Harmadik Fél terjeszt elő vagy Harmadik Fél nevében terjesztenek elő a Szolgáltatás, Szoftver vagy a Jelentések Ön általi közvetlen vagy közvetett használata vonatkozásában; (vi) az Ön magánélet védelmére és adatvédelemre vonatkozó kötelezettségének a megszegése bármely Harmadik Féllel szemben; vagy (vii) bármely Harmadik Fél Szolgáltatásával, Szoftverével vagy Jelentéseivel összefüggő magatartása vagy mulasztása tekintetében felmerült igény. A Google írásban értesíti Önt az olyan követelésről, perről vagy eljárásról, amelynek vonatkozásában Ön köteles kártalanítani a Google-t. Ön köteles teljes mértékben és észszerűen együttműködni bármely igény elleni védekezésben. A Google fenntartja a jogot, hogy saját költségére átvegye bármely olyan ügy kizárólagos kezelését és ellenőrzését, amelyre egyébként az Ön kártalanítási kötelezettsége kiterjed.

9. Harmadik Felek

Ha Ön Harmadik Fél nevében használja a Szolgáltatást, vagy ha azt egyébként egy Harmadik Fél használja az Ön Fiókján keresztül, függetlenül attól, hogy ezt a Google engedélyezte-e Önnek vagy sem, Ön kijelenti és szavatolja, hogy (a) Ön jogosult a Harmadik Fél nevében eljárni és megkötni a Szerződést úgy, hogy az Ön által a jelen Szerződés szerint vállalt valamennyi kötelezettség a Harmadik Felet kötelezze; (b) a Google jogosult a Harmadik Féllel bármely Ügyféladatot megosztani, amely a Harmadik Fél Tulajdonaival kapcsolatos specifikus adat, és (c) Ön a Harmadik Fél Ügyféladatait annak hozzájárulása nélkül nem továbbíthatja vagy közölheti semmilyen más féllel.

10. SZAVATOSSÁG KIZÁRÁSA

AZ ALKALMAZANDÓ JOG ÁLTAL MEGENGEDETT LEGTELJESEBB MÉRTÉKBEN, KIVÉVE HA A JELEN SZERZŐDÉS KIFEJEZETTEN MÁSKÉNT RENDELKEZIK, A GOOGLE SEMMILYEN MÁS SZAVATOSSÁGOT NEM VÁLLAL, LEGYEN AZ KIFEJEZETT, HALLGATÓLAGOS, JOGSZABÁLYON ALAPULÓ VAGY EGYÉB SZAVATOSSÁG, BELEÉRTVE KORLÁTOZÁS NÉLKÜL A RENDELTETÉSSZERŰSÉGRE, MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA VAGY JOGSÉRTÉSMENTESSÉGRE VONATKOZÓ SZAVATOSSÁGOT.

11. FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA

AZ ALKALMAZANDÓ JOG ÁLTAL MEGENGEDETT LEGTELJESEBB MÉRTÉKBEN A GOOGLE NEM FELEL AZ ÖN ÁLTAL ELSZENVEDETT ELMARADT HASZONÉRT VAGY KÖZVETETT, SPECIÁLIS, ALKALOMSZERŰ, KÖVETKEZMÉNYES, JELZÉSÉRTÉKŰ VAGY BÜNTETŐ JELLEGŰ KÁRÉRT MÉG AKKOR SEM, HA A GOOGLE VAGY LEÁNYVÁLLALATAI ÉS KAPCSOLAT VÁLLALKOZÁSAI TUDTAK VAGY TUDHATTAK VOLNA ILYEN KÁR BEKÖVETKEZÉSÉNEK A LEHETŐSÉGÉRŐL, ILLETVE ARRA FELHÍVTÁK A FIGYELMÜKET, ÉS MÉG AKKOR SEM, HA A KÖZVETLEN KÁROKÉRT NEM JÁR JOGORVOSLAT. A GOOGLE (ÉS 100%-OS LEÁNYVÁLLALATAI) TELJES FELELŐSSÉGE, AMELY ÖNNEL VAGY HARMADIK SZEMÉLLYEL SZEMBEN BÁRMELY OLYAN VESZTESÉG VAGY KÁR VONATKOZÁSÁBAN FENNÁLL, AMELY A JELEN SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS IGÉNY, KÖVETELÉS VAGY PER EREDMÉNYEKÉPPEN KELETKEZETT, NEM HALADHATJA MEG AZ 500 USD-T.

12. Tulajdonjogra vonatkozó tájékoztatás

A Szolgáltatás, amely magába foglalja a Szoftvert és a rá vonatkozó valamennyi szellemi tulajdonjogot, tulajdonosa a Google (és a 100%-os leányvállalatai). A Szoftver vonatkozásában fennálló minden és bármely olyan jog, amelyet kifejezetten nem biztosít Önnek a jelen Szerződés, a Google és licencadói tulajdona, és számukra van fenntartva, korlátozás nélkül beleértve a Google (és a 100%-os leányvállalatai) kizárólagos tulajdonjogát a Szoftver és a Dokumentáció vonatkozásában. A fentiek általános érvényének korlátozása nélkül Ön vállalja, hogy tartózkodik attól (és nem engedélyezi azt harmadik felek számára), hogy: (a) a jelen Szerződés által biztosított engedélyt meghaladóan allicencbe adja, terjessze vagy használja a Szolgáltatást vagy a Szoftvert; (b) lemásolja, módosítsa, adaptálja vagy lefordítsa a Szoftvert, származékos művet készítsen a Szoftver alapján, vagy azt visszafejtse, szétszedje, dekompilálja vagy más módon megkísérelje bármilyen, a Szolgáltatással összefüggő forráskód vagy üzleti titok megismerését; (c) bérbe adja, lízingbe adja, értékesítse, engedményezze vagy más módon átruházza a Szoftver vagy a Szolgáltatás vonatkozásában fennálló jogokat; (d) bármilyen olyan eszközt, szoftvert vagy eljárást használjon, megjelenítsen, küldjön, közvetítsen vagy bevezessen, amely zavarja vagy megpróbálja zavarni a Szolgáltatás vagy a Szoftver működését; (e) felhasználjon védjegyeket, kereskedelmi neveket, szolgáltatási védjegyeket, emblémákat, domainneveket és más megkülönböztető márkajelzéseket vagy bármilyen szerzői jogot, illetve más szellemi alkotáshoz fűződő jogot, amely a Szolgáltatással összefüggésben áll, bármilyen olyan célra, amelyet a Google kifejezetten írásban nem engedélyezett; (f) bejegyeztessen, megkíséreljen bejegyeztetni vagy harmadik félnek segítséget nyújtson abban, hogy az bejegyeztessen vagy megkíséreljen bejegyeztetni bármely védjegyet, kereskedelmi nevet, szolgáltatási védjegyet, emblémát, domainnevet és más megkülönböztető márkajelzést vagy bármilyen szerzői jogot, illetve más szellemi alkotáshoz fűződő jogot, amely a Google-hoz (vagy a Google 100%-os leányvállalataihoz) kapcsolható, kivéve ha arra a Google (vagy adott esetben a Google 100%-os leányvállalatai) nevében kerül sor; (g) eltávolítson, elfedjen vagy megváltoztasson bármilyen szerzői jogra, védjegyre vagy tulajdonosi jogra vonatkozó közleményt, amely a Szolgáltatásban vagy a Szolgáltatáshoz tartozó bármely dolgon megjelenik; vagy (h) olyan keresetet nyújtson be a Szerződés időtartama alatt és azt követően egy évig, amelyben a Szolgáltatáson alapuló szabadalmi jogok megsértése iránti ideiglenes intézkedést kíván foganatosítani.

13. Az Egyesült Államok kormányának jogai

Ha a Szolgáltatás felhasználási jogát az Egyesült Államok kormánya vagy annak részére szerezték meg, vagy azt az Egyesült Államok kormányának fő vagy alvállalkozója szerezte meg (függetlenül a kapcsolati szintektől), akkor a 48 C.F.R. 227.7202-4 (Védelmi Minisztérium beszerzései) és a 48 C.F.R. 2.101 és 12.212 (nem a Védelmi Minisztérium beszerzései) értelmében a kormány Szoftverrel kapcsolatos jogaira, beleértve a Szoftver és a Dokumentáció használatára, módosítására, reprodukálására, közzétételére, nyilvánosságra hozatalára vagy megjelenítésére vonatkozó jogokat, minden esetben a jelen Szerződés kereskedelmi felhasználási jogokról és korlátozásokról szóló rendelkezései az irányadók.

14. Hatály és megszűnés

A jelen Szerződést bármelyik fél bármikor felmondhatja a másik fél értesítésével. Ha a jelen Szerződés bármilyen okból megszűnik, azzal a Google megszünteti a Szolgáltatás nyújtását, Ön pedig nem férhet hozzá a Szolgáltatáshoz; továbbá Ön minden Tulajdonról köteles a GATC valamennyi másolatát törölni, amit a Google felé a megszűnést követő 3 munkanapon belül írásban köteles igazolni. Ha a jelen Szerződés bármilyen okból megszűnik, (a) Ön nem jogosult semmilyen használati vagy egyéb díj visszakövetelésére, illetve nem jogosult ilyen visszatérítésre; és (b) a Szolgáltatással kapcsolatban fennálló minden tartozás a megszűnés napján azonnal esedékessé és teljes mértékben kifizetendővé válik; valamint (c) a továbbiakban nem lesznek hozzáférhetők az Ön számára a Jelentések előzményadatai.

15. Az Általános Szerződési Feltételek és más szabályzatok módosítása

A Google bármikor jogosult a jelen szerződési feltételek vagy a Szolgáltatásra vonatkozó további feltételek módosítására például annak érdekében, hogy megfeleljenek a módosított jogszabályoknak, vagy tükrözzék a Szolgáltatás módosítását. Kérjük, rendszeresen tekintse át a szerződési feltételeket. A Google a jelen szerződési feltételek módosításáról tájékoztatást tesz közzé a www.google.com/analytics/ oldalon, a Google Analytics Irányelveiről a www.google.com/analytics/policies/ oldalon vagy a szerződési feltételekben hivatkozott más szabályzatokról az ilyen szabályzatokra mutató URL-en. A módosítások nem visszaható hatályúak, és nem lépnek korábban hatályba, mint a közzétételüket követő 14. nap. Ha Ön nem ért egyet a Szolgáltatásra vonatkozó módosított szerződési feltételekkel, akkor hagyjon fel a Google Analytics használatával. A Szerződés kiegészítései és módosításai csak akkor kötelező erejűek, ha (i) írásban történtek, és a Google hivatalos képviselője aláírta őket, (ii) Ön online elfogadja a frissített szerződési feltételeket, vagy (iii) folytatja a Szolgáltatás használatát, miután a Google közzétette a Szerződés vagy a Szolgáltatást szabályozó egyéb szabályzatok frissítéseit.

16. Vegyes rendelkezések, irányadó jog és eljáró bíróság

Ha a Google-t valamely észszerű ellenőrzésén kívüli ok hátráltatja, késlelteti vagy akadályozza a jelen Szerződés teljesítésében, akkor a Google ennek megfelelően mentesül a teljesítési kötelezettsége alól. A jelen Szerződés (beleértve a felek által írásban elfogadott bármely módosítást) a Google és Ön között létrejött teljes megállapodást képezi annak tárgyára vonatkozóan, és hatályon kívül helyezi a felek közötti korábbi megállapodásokat és kötelezettségvállalásokat. Ha a jelen Szerződés bármely rendelkezése bármely okból érvénytelen, akkor az ilyen rendelkezés úgy és olyan mértékben módosul, hogy az a felek eredeti szándékának megfelelő legteljesebb megengedett módon érvényes legyen; a Szerződés nem érintett része továbbra is érvényes és hatályos marad. A jelen Szerződésre és annak értelmezésére Kalifornia állam joga irányadó, és a Szerződés annak megfelelően került megalkotásra, figyelmen kívül hagyva annak kollíziós jogi szabályait. Ha Kalifornia állam joga, valamint bármely külföldi jog, jogszabály vagy rendelkezés között ellentmondás van, Kalifornia állam joga, jogszabályai és rendelkezései lesznek irányadók. Mindkét fél aláveti magát Kalifornia állam Santa Clara megyéje bíróságai kizárólagos és személyes illetékességének. Az ENSZ-nek az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló egyezménye és az úgynevezett „Uniform Computer Information Transactions Act” jogszabály nem alkalmazandó a jelen Szerződésre. A Szoftverre az Egyesült Államok exportkorlátozásai érvényesek, és tilos a Szoftver exportálása vagy használata a szállítási tilalom alá eső országokban, illetve országok vagy személyek által. A Google-nak szánt valamennyi értesítést a Google Inc., 1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA címre kell elküldeni a jogi osztály (Legal Department) részére ajánlott levélként, légi postával vagy futárszolgálattal; az értesítés a kézhezvételkor tekintendő közöltnek. A joglemondás valamely szerződésszegés tekintetében nem minősül joglemondásnak valamilyen későbbi szerződésszegés tekintetében. Ön nem jogosult a Google előzetes írásbeli engedélye nélkül engedményezni vagy bármilyen más módon átruházni az Ön jelen Szerződés alapján fennálló semmilyen jogát, és minden ilyen kísérlet semmis. A Google és az Ön jogviszonya független szerződő felek kapcsolata, és nem hoz létre a felek között semmilyen társulást. A jelen Szerződés köti a felek megfelelő jövőbeni jogutódait és engedményeseit, és ők gyakorolhatják az általa biztosított jogokat. A jelen Szerződés következő pontjai a Szerződés bármely okból történő megszűnése esetén továbbra is alkalmazandók: 1., 4., 5., 6. (az utolsó két mondat kivételével), 7., 8., 9., 10., 11., 12., 14. és 16.

Utolsó frissítés dátuma: 2018. július 24